Idén 20.alkalommal emlékeztünk meg a petőfibányai bányászok életéről, ünnepeltük múltunkat, jelenünket, terveztük a jövőt.
Az ünnepséget Polgármester úr beszéde nyitotta meg a Bányász Emlékparkban, majd a Polgármester - és Alpolgármester úr, a PKTK, a BDSZ, a Petőfibányáért Egyesület képviselői és korábbi bányászaink helyezték el koszorúikat a Bányász Emlékműnél.
Az est folytatásaként a Művelődési Házban átadásra kerültek a 2026-os év díszpolgári címei.
Ebben az évben Körmös Gáborné Arankát ünnepelhettük, aki immár 30 éve sikert sikerre halmozva igazgatja a helyi lövészklub életét.
Posztumusz díjazott lett Kánya Lajos, akinek rengeteg fejlesztést, újítást, maradandó értéket köszönhet a település. A díjat lánya, Kánya Zsuzsanna vette át.
A BDSZ kitüntetettje Havellant László lett,aki még ma is aktívan tesz a közösségért.
Ezt követően Polgármester úr Elismerő oklevél átadásával köszönte meg mindazok segítségét, akik szívvel-lélekkel dolgoznak községünkért, építik, támogatják azt.
Elismerésben részesültek:
Beleznai Tamás
Godó Korina
Kánya Zsuzsanna
Dorner Gábor
Lakatos Vitold Krisztián
Az ünnepélyes hangulatot követték a szórakozás percei, amelyet Erdélyi Fanni és Toldi Nándor fellépők biztosítottak.
A műsor végén vendégfogadás, közös koccintás várta a megjelenteket.
Köszönjük, hogy velünk ünnepeltek!
Petőfibánya